Konténerek a nagy világban (II. rész)

Audi kijelző a foci vb-re

Az Audi autógyár az Amerikai Brooklinban egy hatalmas, digitális kijelző táblát épített, még a 2014-es futball világbajnokságra, hogy mindenki követhesse a meccsek állását. A szerkezet felállításához összesen negyvenöt nehéz szerkezetű konténert és mintegy huszonnyolc Audi A8-ast használtak fel. A digitális eredményjelző fényeit pedig az autókban is használt, ledes fényszórókkal oldották meg.
 Az így létre jött monstrumot mérföldekről is jól lehetett látni, így valóban mindenki folyamatosan követni tudta a világbajnokság eredményit.


A Méhkaptár-Hotel

 A pezsgő-nyüzsgő Hong Kong városában, ahol, minden négyzetcentiméter számít, az Ova stúdió egy olyan szerkezetet készített, mely megjelenésében és működésében is egy méhkaptárra emlékeztet.
 Az „épület” jelenleg fogadóként üzemel, de úgy lett megtervezve, hogy a helyiségeket adó konténerek cserélhetőek és mozgathatóak. Az eredeti oka ennek, hogy igény esetén orvosi, vagy sürgősségi egységeket építhessenek be, de valójában így végtelen a felhasználási lehetősége, hiszen olyan konténer helyiséget építhetnek be akár napi szinten változtatva, mi csak eszükbe jut. 



Az Isztambuli Trump torony átalakítása

 Ez valójában még csak egy terv, hiszen jelenleg csak miniatűr makettként létezik, de nagyon érdekes elgondolás, melyet akár egyéb épületeknél is felhasználhatnak,a  tér kibővítésére.
 A makett a Trump torony átalakítását mutatja be, méghozzá a tetejéhez erősített konténerek felhasználásával. A konténerekből üzleteket, egy valódi kis törökös bazárt alakítanának ki, úgy, hogy az egyes konténereket hangulatos ösvényrendszerrel kapcsolják össze.
 

 
 
Szerszámtároló konténer, kerti fém...tovább
Lapra szerelhető raktárgarázs Link:...tovább
Link: www.grandekontener.hu   Ha egy új irodára...tovább
supported by neuweb.eu



GRANDE Konténer KFT.
a konténer király
H-2100 Gödöllő Ipari Park, Telkes Mária körút 2
Iroda Tel: 06 309 540 641
E-mail: kontenerkiraly17@t-online.hu

Üdvözlöm a Garázs Konténerek Világában!
Könnyű szerkezetes garázskonténerek, kerti tároló konténerek és raktárkonténerek, széles választéka!
Az egyedülálló gyártási technológiának köszönhetően termékeink magas minőségűek.