Álomotthon költséghatékonyan

Minden jelentőségteljes döntéshez bátorság kell, ami jellemző volt Benjamin Garcia Saxe Építészirodára, illetve megbízóikra is, Gabriela Calvo-ra és Marco Peralta-ra.

A házaspár nagy álma az volt, hogy távol a város zajától, mégis 20 perces járásra a Costa Rica-i San Jose-tól élhessenek a természet lágy ölén kutyáik és lovaik társaságában. De az álom megvalósítása elé anyagi akadályok gördültek, míg nem találkoztak egy bevállalós építésziroda munkatársaival, akik magukra vállalták a vágyak megvalósítójának szerepét.

Sokan abban a hitben élünk, hogy egy otthon, egy családi ház megteremtése és felépítése igen költségek vállalkozás, hiszen drága az alapanyag ára és a munkadíjról sem szabad megfeledkezni. Viszont vannak olyan korszakalkotó lehetőségek is, melyek sokkal kevesebb pénzbe kerülnek, míg ugyanazt a célt lehet elérni általuk. Ilyen ötlet volt a használt konténerből építhető ház gondolata is, mely hihetetlen módon működik.

Ennek a projektnek az alapján két, 40 lábas, régóta nem használt konténer jelentette, és egy gyönyörű, világos, 92nm-es családi ház lett a végeredmény. A két konténer egymás mellé lett állítva, illetve közéjük, maradék fémanyagból egy köztes, tetőtéri ablakkal ellátott szekció lett kialakítva. Ez biztosítja a megfelelő légáramlatot a konténer házban, melynek köszönhetően, a tulajdonosok elmondása szerint, alig kell használni a légkondicionáló berendezést. Ami még fontos szempont volt az építkezés során, hogy a konténer ház világos, nyitott terekkel rendelkezzen, ami által meg lehet csodálni úgy a napkeltét, mint a napnyugtát, evvel is erősítve a természet közelségének érzetét.
 
A végeredmény magáért beszél, hisz a látvány csodás, a hangulat magával ragadó és mindezt 40 ezer dollárból tudták megépíteni, ami kevesebb, mint amennyiért Costa Ricában szociális lakásokat építenek rászorulók részére.
 

 
 
Szerszámtároló konténer, kerti fém...tovább
Lapra szerelhető raktárgarázs Link:...tovább
Link: www.kontenerkiraly.hu   Ha egy új...tovább
supported by neuweb.eu



Big Konténer Kft.
a konténer király
1173 Budapest, Régi vám köz 8.
Iroda Tel / fax: +36 (20) 534-8825
E-mail: kontenerkiraly17@t-online.hu

Üdvözlöm a Garázs Konténerek Világában!
Könnyű szerkezetes garázskonténerek, kerti tároló konténerek és raktárkonténerek, széles választéka!
Az egyedülálló gyártási technológiának köszönhetően termékeink magas minőségűek.